A fékezett habzású élet receptje, avagy az aktív passzivitásról

Miért olyan nehéz a változás? Fáj? Amikor a kígyó levedli a bőrét, vajon érez fájdalmat? A hernyó szenved, amikor pillangóvá válik? „Kiváltozni” abból, ami van, az jár növekedési fájdalommal? Muszáj lenne változnunk, de ha fáj, miért akarnánk ezt választani tudatosan? Akkor inkább egyszerűbb nem változni, nem? Sőt, akár teljesen ellen is állhatunk a változásnak, ha jót akarunk magunknak, ugye? Észrevetted már magadon, hogy akadályozod a saját kibontakozásodat? Mintha elköteleződtél volna valami visszafogott láthatatlanság mellett? 

Bár nem tudjuk pontosan, hogy az állatok éreznek-e fájdalmat, amikor a változási folyamatuk zajlik, egy dolgot majdnem biztosan nem éreznek: aggodalmat. Valószínűleg nem izgatja a kígyót, hogy mi lesz a bőrével vedlés után, és a pillangót sem, hogy mi lett a hernyóval. És még egy dolgot biztosan nem választanak, a passzivitást.

 

Nem hátráltatják a változás folyamatát a veszteségtől való félelmük okán. És te?

 

Ha belenézel a lelkedbe és számot vetsz azzal, hogy milyen a viszonyod a változáshoz, minden bizonnyal találsz majd arra utaló jeleket, hogy nem mindig vagy békében vele. Mást sem csinál az emberiség, mint változik, mégis rendkívül rossz viszonyt ápol a változással.

 

Rossz viszonyunkat, azaz a félelmi reakciókat, gyakran passzivitásba fojtjuk, „jobb a békesség” alapon. 

Nézd csak, itt van néhány átgondolható jelenség, ami arra hívhatja a figyelmedet, hogy lehet, hogy te is a passzivitást választod, pedig nagyon vágyod a változást:

• Semmittevés – a pozitív dinamizmus helyett te pont nem cselekszel, akkor sem, ha képes lennél rá? Ha így van, ideje volna azonosítanod, hogy mi ennek a valódi oka. Ha a felszínen maradunk, valószínűleg rávágod, hogy a lustaság. Oké, egyetértek, ez valóban a leggyakoribb ok. De gondoltál már arra, hogy lehet, hogy emögött, mélyebben, döntésképtelenség is lehet? Vagy épp a túlzott maximalizmus, amihez, ha nem érzel elég energiát magadban, inkább neki sem látsz? Netán túlterheltnek érzed magad? A lényeg, hogy fenntartod a problémát. Megannyi felfedezni való dolog lapul önmagad kincsesszigetén! Ugye érzed, mennyi lehetőség vár rád, ha egyszer elindulsz a lelked passzív fennsíkján egy kalandos, felfedező úton?

 

• Túlalkalmazkodás – mások elvárásainak akarsz megfelelni, méghozzá a passzivitással? Meglepő, mennyi önmegtartóztató, önlealacsonyító gondolat kering bennünk gyakran csak azért, hogy nehogy másoknak túl intenzívek, túl harsányak, túl változékonyak legyünk… Mennyi fék, ami visszatart! Mennyi szárnyaszegett madár hazája vagyunk mi!

 

• Kudarctól való félelem – A kritika, a megszégyenítéstől való félelem olyan mély sebeket ejtett már rajtunk, hogy gyakran jobbnak látjuk, ha láthatatlanná válva mindössze kis derengő fényként pislákolunk a Tökéletes Megmondók Társadalmában, ahol mindenki született szakértője minden másnak, ami rajta kívül esik. Változni kísérletezve, hibázva lehet igazán transzformatívan, ha meggyőztek, hogy jobb nem a vélemények kereszttüzében lenni, könnyen lemondhattál a bátorságról.

 

• Zaklatottság – türelmetlenséget, elbizonytalanodást, félelmet, zavart érzel, ha cselekednél? Önmegnyugtatásul nem sokkal egyszerűbb passzívnak maradni? Ha változtatási, cselekvési szándékunkhoz gyerekként jó sok tiltó, kételkedő hozzászólást kaptunk és jobbnak láttunk nem cselekedni, bizony igazi önsorsrontó szakértőkké válhattunk.

 

• Tehetetlenség – igen, a jó öreg tanult tehetetlenség. A hiábavalóság, a reménytelenség és motiválatlanság eluralkodó érzése, ami generációk óta nyomja a vállunkat. Meg a lelkünket. És ha benne tart egy hamis, kényelmetlen életben, akkor elviszi az életenergiát, mert minket amúgy az Igazság feszít, még ha passzivitással elnyomjuk, akkor is.

 

• Hőzöngés – a panaszkodás kistestvére, fejben lejátszott boxmeccs, ami attól még passzív, hogy hangos. Ez az az állapot, amit nagy lelkesedéssel csinálhatsz, de valódi eufóriát sosem fogsz érezni, mert nem produktív energiafelhasználás. 

 

• Kifogáskeresés – az Azért Nem Mesterkurzus alapkompetenciája, a nemcselekvés Jolly Jokere. Ha elég jó vagy, egy cselekvés-gondolathoz legalább tíz kifogást is képes vagy találni magadban, és ezzel még nem tűnsz majd ki a tömegből…

 

A fent felsoroltak az áldozatiság alapvetései. Ezek bármelyike részben vagy egészben – és persze változatos kombinációkban – szinte mindenkiben ott húzódhatnak, akik kora gyerekkorukban a változási szándékaikra rendre olyan visszajelzéseket kaptak a világtól, amelyre a passzivitás tűnt a legmegfelelőbb válasznak. 

Ha ezeket tudattalanul működtetjük, olyan élethelyzeteket generálunk, amelyben újra és újra arra a következtetésre juthatunk, hogy jobb takaréklángon égni, képességeinket, erőforrásainkat egyáltalán nem, vagy csak módjával működtetni. 

De jelentőségteljes nyomot hagyni a világban nem lehet lábujjhegyen járva, szóval, aktivitásra fel, a tudatos változás a válasz arra a kérdésre, hogy „Nnaa, mi lesz már?!”. 

Gyakran elegendő tudatosítani, hogy jogod van a változáshoz, úgy csinálni a dolgaidat, ahogyan te akarod, ahogyan a te igényeidnek megfelelő. A változás belülről indul, ne várj tovább! Ha a tudatos döntés nem megy, kérj segítséget!