A kimond(hat)atlan veszteség

Vannak olyan veszteségeink, amelyeket nem lehet elmondani. Kimondhatatlan a fájdalom, elsírhatatlan a könny, mert a veszteséget titok övezi vagy  „kis semmiségnek” tűnik. Vagy mert nem illik beszélni róla, nem elfogadható társadalmilag vagy mert nem tűnik elég fontosnak. Mert mások nem értenék meg vagy mert mi magunk sem értjük. Nincs magyarázatunk vagy ha van, billeg. De attól a gyász még ott van. A testben. A viselkedésben. A kapcsolatokban. A csendekben. És a láthatatlan gyász elfojtva rombol.

Tabuk, amikről nem beszélünk – de a veszteség ugyanúgy fáj

A titkok, a meg nem valósult álmok veszteségei, a hiányok és a társadalmi normáktól eltérő érzelmek életünk „megrontói” lehetnek. Nem szerepelnek a „gyászkalendáriumban”, nincs veszteség feldolgozást segítő rítus, tér, értő fül. De a fájdalom attól még valós, sőt! Metaérzések nehezíthetik el a lelki gyógyulást (metaérzés: érzésre adott érzés, például, amikor a veszteség fájdalma szégyennel, bűntudattal párosul), összekapaszkodva társastáncot jár bennünk a fájdalom a lelkiismerettel és gyakran lélegezni sem hagy, annyira súlyos a terhe.

Nézzük, melyek a legjellemzőbb kimond(hat)atlan veszteségek, amelyek feldolgozatlan érzelmei izzó parázsként perzselhetik szívünket:

• A vetélés, amiről senki nem tudott. A meg nem született vagy korán elhunyt gyerekek gyásza gyakran csendes ürességbe fordul. A „Mi lett volna, ha?” megválaszolhatatlansága, a bűntudat, a fájdalom újra és újra visszatérhetnek. Az érzelmek nem kérnek engedélyt. A legváratlanabb pillanatban is áradhatnak, gyakran annyira a mély tudattalanból, hogy már nem is találjuk az összefüggést a jelen nehézségeivel.
• A titkos szerelmek gyásza, amelyek sosem válhattak hivatalossá, de a szeretői kapcsolatban megélt veszteség fájdalma nem gyengébb attól, hogy nem volt felvállalható a kapcsolat. Meglepődnél, ha tudnád, hány „másodszereplő” gyászol, amikor egy házastárs meghal. És ha te magad érintett vagy, tudd, hogy jogod van az érzelmeidhez és a gyászodhoz.
• Az elhagyó szülő halála, aki nem szeretett vagy akit nem ismertünk. A „nincs” fájdalma is kapcsolat.
• A meg nem történt életesemények, a lemondásaink, a be nem teljesült vágyaink, az elszalasztott, soha vissza nem hozható pillanatok hiányoktól tátongó űrként is fájdalmasak lehetnek.
• A „képtelen kapcsolat” elmúlása, ami nem volt „igazi”, de nekünk mégis mindent jelentett, de nem volt benne elfogadás, kibontakozás, kölcsönösség.
• A kiskedvencek halála feletti gyász, amit a társadalom felhúzott szemöldökkel fogad, mert hajlamos „gyászversenyt” rendezni és el nem fogadással, bagatellizálással közelíteni a gyászolóhoz.
• Elveszített testi funkciók (pl. változó korban), betegségek, fogyatékosságok, vagy nem működő szervek, mozgáskorlátozottság – mind-mind életünk veszteségei.
• Az életünket meghatározó hiányzó érzelmek, amelyek hiányát egy részünk akár folyamatosan érezheti. Ha nem kaptuk meg az elfogadást, a figyelmet, a biztonságot, a szeretetet a múltban – és nem gyógyítottuk, ápoltuk lelkünket később sem – akár egy életen át szenvedhetünk tőle.

Ha az érzelmi feldolgozás nem kap teret, figyelmet, akkor a veszteség feletti gyász elakadhat.

De megjelenik más formában: szorongásként, testi tünetként, kapcsolati elakadásként és akár önértékelési problémaként is.

A coachingban az a cél, hogy kimondjuk, amit eddig nem lehetett. Hogy tudatosítani, nézőpontot váltani legyünk képesek és végre gyógyulni kezdjen a hiány feletti fájdalom.

Miért fontos erről beszélni?

Mert a kimondatlan gyász nem múlik el, csak mélyebbre megy és ott formálja az életünket – láthatatlanul.

Aki nem tudta elgyászolni azt, amit „nem volt szabad” gyászolni, az gyakran nem tud igazán örülni sem, mert a fájdalom elfojtása az öröm elfojtását is eredményezheti.

Az ügyfeleim gyakran csak úgy tudják megfogalmazni a jelenséget, hogy „homokszem van a gépezetben”, hogy nem siklik az élet a maga természetességében. Megjelenik az „üvegplafon”, vagy a pohár alá szorult légy metaforája. Minden adott, minden lehetséges – mégsem szárnyalunk. Pedig gyakran csak teret kell adnunk az érzelmeinknek, megengedni, hogy „elfájódjon”, aminek el kell fájnia. Ezzel tudatossággal vesszük vissza az irányítást az életünk felett, hogy végre megengedjük, hogy érezzük, amit érzünk.

A kimondhatatlan veszteség fájdalma mélyebbre mehet, mint a „hétköznapié”. A gyász, amit elnyomtunk a „lélek pincéjében”, a mélyben formálja a kapcsolatainkat, döntéseinket, és a testünket.

Amit nem gyászolunk el, azt cipeljük. És amit cipelünk, az hosszútávon nehéz lesz. Nagy energiaigényű teher, ami végső soron irányít minket. Átveszi felettünk a hatalmat, túlhasználja az energiáinkat és mi már csak egy céltalan bolyongásnak éljük meg az életünket.

Ha van benned egy kimondatlan gyász, ne hagyd tovább a lélek pincéjében. Gyere, és hozzuk fel együtt a fényre! A gyászfeldolgozás nem csak arról szól, hogy jobban kommunikáljuk az érzéseinket, hanem arról is, hogy megtanuljunk együttélni azzal, amit nem lehet megváltoztatni, de meg lehet gyógyítani.

A gyászfeldolgozó coaching nem csak azoknak szól, akik elvesztettek valakit. Hanem azoknak is, akik elvesztették önmagukat.

De mindig van segítség! Juttasd el ezt a cikket annak az ismerősödnek, akinek szüksége lehet rá vagy lépj az öngondoskodásod csodás útjára és jelentkezz, várlak! Egyéni folyamatban már 6-8 alkalmas coachinggal is hathatós lépéseket tehetsz a kiegyensúlyozottabb életed felé. Szeretettel várom a jelentkezésedet!