Nem vagyok senki – csak a titka

Már az ajtón is könnyes szemmel lépett be. Megtört nő, rebbenékeny, sápadt. Egyik kezében összegyűrt zsebkendő, úgy kapaszkodott belé, mint egy fuldokló a mentőövbe. Másik kezével többször végigsimított magán, igazgatta a ruháját, a teste önkéntelen, gyengéd simogatásával nyugtatta magát. Ideges, erőltetett mosollyal kezdte a történetét, azonnal a lényegre tért. „Meghalt a szerelmem. Nem voltam a felesége, nem én voltam hivatalosan a párja. Nem voltam senki, csak a titka, a titkolt szerető, amit amúgy végletekig utáltam. Én nem ilyen kapcsolatot akartam, de értem sosem vált el. És most meghalt, úgy vagyok özvegy, hogy nem én vagyok az özvegye.”

 

A szeretői kapcsolatban elveszített társhoz fűződő gyász talán az egyik legvegyesebb érzelmekkel dúló belső vihart jelenti a maradónak. A kapcsolati tisztázatlanság csak mélyíti a nehéz helyzetet és olyan széles érzelmi palettát mozgósít, hogy muszáj becsatolni a biztonsági öveket. Egy el nem mondható történet haláleseti gyásszal megnehezítve súlyos terhet róhat a lélekre, jókora turbulenciákkal kísérve.

Nincs részvét, nem lehet „legális” a fájdalom, valójában még a temetésre szóló meghívó sincs. „Csodás, de lopott, rövid időkre tudtunk néha eltűnni a világ elől. És mennyire szánalmas már, hogy most ugyanígy kell kisurrannom majd a temetőbe is, hogy virágot vihessek a sírjára.”

Ha jól működik a beleérző képességem így, hogy csak a leírt-olvasott gondolatok fonják össze az energiáinkat, Kedves Olvasó, akkor most gyengéd szeretettel kérlek, hogy csendesítsd el a benned élő erkölcscsősz ítélkező hangját. A szeretőket tényleg nem kell megsajnálnod, de nem kell megítélned sem. Éppolyan emberek, mint te meg én, és a gyászuk ugyanúgy emberi, valódi és fájdalmas, mint bárki másé. Ha érző szívű, érzelmileg fejlett ember vagy, most képes lehetsz a nyitott, emberi megértésedre, empátiádra hangolódni és nem a kritikus felhangú címkékre vagy a főhősünk szerető „státuszára” figyelni, hanem pusztán az emberi mivoltára. Oké? Mehetünk tovább?

 

„Úgy érzem, azóta nem kapok rendesen levegőt. A kapcsolatunkban is folyamatosan éreztem a szégyent és folyamatosan bűntudatom is volt. De most, hogy már nincs is közöttünk, még jobban szenvedek ezektől, ráadásul k dühös vagyok. Magamra, rá, a világra… A haláláról is véletlenül értesültem, és annyi méltatlanság történik velem azóta is folyamatosan. Nem sírhatok rendesen, eddig a szerelmünket titkoltuk, most a gyászomat kell… senkije nem voltam, kilátástalan és értelmetlen volt vele lenni, csak a szenvedély vitt, meg a hülye ragaszkodásunk egymáshoz… és most mindenem elveszett.”

Az emberi szív nem mérlegeli a kapcsolati státuszt. Megszakad, darabokra törik, és gyászol. Nem mérlegeli, hogy a veszteségre a világ milyen címkét tesz, jogosnak, jogtalannak, kimondhatónak vagy kimondhatatlannak tartja, meghagyja mindenkinek a maga hiedelemrendszerét és közben alaposan hasogat. Teljesen mindegy neki, hogy értelmes dolog volt-e szeretnie – valószínűleg ezt azt oximoront a szív nem is ismeri. Ezért aztán válasza sincs a „miért?”-ekre.

Minél kevésbé elmondható egy történet, minél kevesebb elfogadó meghallgatásra számíthatunk, annál fontosabb, hogy megtaláljuk a módját a mentális gyógyulásnak. Ha bármilyen irányból érintettnek érzed magad, érdemes lépéseket tenned afelé, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbb segítőt, barátot, aki elfogad téged úgy, ahogy vagy és akinek a bizalmi terében kiengedheted magadból a fájdalmat. Ítélkezés nélküli, megtartó térben.

A szeretők legtöbbje alapvetően gyakran él meg identitásválságot. Láthatatlanul, bujkálva, „bűnösen” szeretni önmagában is nehezített pálya. Titokban „özveggyé” válni kifejezetten megterhelő lehet a jogfosztottság érzése miatt. Gyakran önértékelési zavarhoz vezethet, néha még önbántalmazásba torkolló mélységet is jelenthet – szavak szintjén szinte egészen biztosan. A kiutat tudatosan kell keresni ebből az örvényből, méghozzá minél hamarabb.

„Azt hittem a hónapok során, hogy megszoktam már, hogy a legszebb örömeimről sem mesélhettem senkinek. De ez borzasztó. Úgy érzem, kezdek megbolondulni, gyakran szédülök, nem alszom éjszaka és különböző verziókban játssza le az agyam a katasztrófa-filmeket. Mi lenne, ha elmondanám bárkinek, hogy szeretők voltunk? Botrány lenne. Csalódnának bennem, ezer kérdést vetne fel, amit képtelen lennék megválaszolni. A felesége így is összeroppant, nem állhatok elé azzal, hogy ’helló, talán nem is említettem még…’ Legszívesebben elmenekülnék a világ másik felére a titkommal, a gyászommal és a szégyenemmel, bebújnék egy sötét barlangba…”

 

A közös munkánk során, a segítő folyamatban szépen, apró lépésekkel haladtunk az érzelmek áradása és megélése, megfogalmazása mentén a tudatosság felé. Alapvetés és gyógyító gondolat volt az az állítás, hogy „a titkos kapcsolatok nem titkos érzelmek” és hogy a „gyász egyéni, független, saját jogon megélhető folyamat”, amelyet az ügyfelem úgy fogalmazott meg, hogy „úgy gyászolok, ahogy akarok, nem kell hozzá más jóváhagyása.”

A belső narratívák megváltoztatásával, jó nézőpontváltásokkal és érett, tudatos engedély adásokkal „legálisan érezhetővé” váltak az érzelmek, lekerült az „illik-nem illik” megközelítés, és a gyászt elfogadhatóvá tettük, akkor is, ha mások nem tudják vagy nem ismerik el a létjogosultságát. A gyász talán valójában sosem múlik el, de megtanulhatunk vele kiegyensúlyozott életet élni. Az ügyfelem tudatosabbá válása szívmelengető gyógyulás volt, sok szép, felemelő megbocsátás gyakorlattal. Ha kérdeznéd, hogy miért imádom még mindig szenvedélyesen a munkámat, ezt a történetet biztosan elmesélném. És mit mondtál, mennyi időd is van? Van itt még pár történetem… 😉

 

Na de addig is, ha cipelsz valami „árnyék sztorit” és felszabadító, kiegyensúlyozó folyamatra vágysz, jelentkezz! Tudd, hogy jogod van szabadon lélegezni, olyannak és úgy lenni, ahogy vagy, kijöhetsz az árnyékból, járhatsz újra emelt fővel! A titkolt gyász is valódi, és nem kell, hogy cipeld egy életen át! Ha hordozol egy történetet, amit még senki nem hallott, lehet, hogy eljött az idő, hogy felszabadítsd magad. De ha úgy érzed, hogy „nincs helye a világban”, akkor gyere, segítek, hogy megtaláld a helyét önmagadban.