Világod fényforrása te vagy!

Egyensúlyából kibillent életünkben teljesen természetes reakció, ha kapaszkodókat keresünk. Kétségbeesetten kémlelünk át a ködön összehúzott szemmel, hogy meglássunk egy derengő fényt, ami kivezet bennünket a labirintusból. Amit a biztonság kedvéért néha még ingoványra is építettünk magunknak, már csak a masszívabb tapasztalatszerzés céljából is, ugyebár. Ilyenkor vágyjuk a gurut, a segítséget nyújtó kezet, a struktúrát, a fájdalomcsillapító megoldást, mindegy már, csak valaki csináljon valamit, legyünk túl ezen. Aztán jön a csalódottság, mert mégis elmarad a boldogság. Most akkor kérjünk segítséget vagy ne?

A kétségbeesés és fájdalom időszakában gyakran eluralkodhat rajtunk a kiszolgáltatottság érzése, gyengének, képtelennek érezhetjük magunkat, egyszóval áldozati megélésünk van. 

Áldozata lehetünk a saját döntésünknek, szokásainknak, érzéseinknek, szavainknak, tetteinknek és persze gyakran a környezetünk, társadalmi rendszerünk, munkahelyünk, embertársaink taszíthatnak bennünket az áldozatiság hideg, sötét vermébe. Ilyenkor gyermeki énállapotba kerülhetünk, ahol megjelenik bennünk az automatizmus: a gyermek nem vállal felelősséget, várja a szülőt, aki majd cselekszik, megmond, irányít, szabályoz. Nagy kétségbeesésünkben – tudattalanul – meg is jelennek a megmentők: tanácsot adó jóakarók, guruk, szakértők, papok, bárkik, akiket felruházunk a Képességgel, és beléjük látjuk, hogy majd ők megoldják az életünket. Várjuk, hogy a külső fény bevilágítsa elhomályosult elménket, felragyogtassa megkopott életünket, kijelölve a számunkra legmegfelelőbb útirányt a sikeres, boldog életünk felé. 

Hah, és megkönnyebbülések jönnek, külső szemek objektivitása hoz ideiglenes megkönnyebbülést, végre! 

De mit gondolsz, ezzel elmúlik az áldozatiság attitűdje benned? Sajnos nem, a minta folytatódik, és minél inkább áldozati szerepben vagy, annál kevésbé férsz hozzá a kompetenciáidhoz, amelyekkel meg tudnád oldani a saját életedet saját problémáit. Ez gyakran az a forgatókönyv, amivel újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk az életünkben és nem hoznak valódi megoldást és megkönnyebbülést. 

A valódi megoldások belülről, a tudatosságunkból jönnek. Azok a döntések, amit saját jogon, önmagunknak, az itt és mostra reflektálva, önazonosan hozunk, na azok tesznek hosszútávon boldoggá bennünket. A gyerekkorban tekintélyszemélyektől tanult minták és közben átélt érzelmek olyan forgatókönyvet írattak meg velünk, amelyek idáig elhoztak bennünket, de már nem visznek tovább. Paradigmák, hiedelmek, a múlt avítt és poshadt – vagy durvábban: halott – energiái, amelyek már nem hoznak éltető, vitális jelent, mert egész egyszerűen nem tudnak azt hozni, ezek nem is a mi megoldásaink, hanem valaki másé. Tanultuk valakitől.

Ha velem indulsz el a tudatosság útján, akkor tudnod kell, hogy a benned élő fénnyel, tudatosságfejlesztéssel foglalkozunk majd, mert ha a fényt, a tudást, a megoldást kívülről várod, az alkalmazkodóvá, áldozattá tehet, nekünk közösen pedig nem az a célunk (általában). Hanem sokkal inkább az, hogy hozzáférj a saját kompetenciáidhoz. Amit valaha megtanultál, azt először felismered majd, aztán letanulsz róla. Hogy saját jogon legyenek újradöntéseid, téged támogató szokásokat alakíts ki és olyan kommunikációd legyen, ami támogatja az érett, tudatos működésedet. Hogy kiléphess a vesztes játszmáidból, visszavehesd az életed felett az irányítást és végre azt az életet éld, amit szánsz magadnak. Ehhez én, mint szakember adom a biztonságos teret, a saját békés energiámat és – reményeim szerint – a fényemet, amely számodra „csak” invitálást jelent, nem mércét. És persze lesznek kérdéseim, amelyekkel nézőpontot válthatsz és új narratívát adhatsz a történetednek, megláthatod egy másik énállapotodat, amelybe segítek belenövekedni vagy beleérni. De sosem akarlak megmenteni, mert már tudod, hogy mivé válnál akkor. Áldozattá. És akkor ezt ki is zárhatjuk…

Mindenesetre én eléggé várom a közös folyamatot a tudatossá válásod útján, a kiegyensúlyozott élet jár neked! Csak legtöbbször lépéseket kell tenni érte.